Nagy kezdőbetűk, írásjelek

A minap olvastam egy cikket arról, hogy a mai fiatalok már elhagyják a nagy kezdőbetűket, mi több, az írásjeleket is: mindent kisbetűvel írnak, központozás nélkül. Az említett cikk ezt a "lazaság szimbolúmaként" definiálja, írója szerint ez az "új normakövetés", amit el kellene fogadnunk. Arról is szól a fáma, hogy ez az egyenes beszéd, a hiteles kommunikáció, s ha szeretnénk alkalmazkodni a Z generációhoz, elengedhetetlen(!) elfogadni ezt az "új kommunikációs normát". Bár érintőlegesen megjegyzi, hogy természetesen a hivatalos helyeken továbbra sem elfogadható a fent taglalt stílus, mégis, az egész cikk annak szellemében íródott, amit fent olvashattatok.

Vágjunk a közepébe! Súlyos(!!!) bajnak(!!!) tartom, ha ezt így, ahogy van, elfogadjuk. Meg is magyarázom, hogy miért:

Induljunk ki egy klasszikus irodalmi példából:

"a királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem"

(Ez János, esztergomi érsek híres kétértelmű mondata Gertrudis királyné megölése kapcsán.)

Nincs központozás, nincsenek írásjelek. (Most direkt írtam kis kezdőbetűvel is, ill. pont nélkül.) Nézzük mit jelenthet így ez a mondat?

1. jelentés: "A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki beleegyezik, én nem ellenzem."

A királynét megölni nem kell félnetek. (= Nem kell félnetek, ha megölitek. Nyugodtan tegyétek.)

Jó lesz.

Ha mindenki egyetért, én nem ellenzem. (= Jó lesz az, ha mindenki beleegyezik, akkor én is.)

Ergo: Öljétek meg a királynét!

2. jelentés: "A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki beleegyezik, én nem, ellenzem!"

A királynét megölni nem kell. (= Nem kell megölni/ne öljétek meg.)

Félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért. (= Ha ezzel értetek egyet, ti, mindannyian, akkor bizony féljetek...)

(Ha mindenki egyetért,) én nem. Ellenzem. (= Én nem értek vele egyet, én ellenzem.)

Ergo: Meg ne öljétek a királynét!

A magyar nyelv bizony nagyon is tele van hasonló félreértési lehetőségekkel, amennyiben a központozást, azaz a mondatközi és mondatvégi írásjeleket nem hívjuk segítségül, vagy rosszul használjuk azokat.

Eközben csodálkozunk, milyen sok gyereknek van szövegértési nehézsége, és mennyire tragikusak a PISA-felmérések eredményei.

El lehet hordani a gyereket a legdrágább szövegértés-fejlesztő különórákra, de egy fabatkát sem fognak érni, ha a hétköznapi életben ilyen nyugodt szívvel asszisztálunk ahhoz, hogy hát, kérem szépen, ez már a Z generáció, és neki ez normája. Sajnos (vagy sem), mindenkibe az a nyelvhasználat fog beleívódni, amit rendszeresen, aktívan használ - ezt heti egyszer 45 perc "fejlesztés" nem fogja átírni, ettől még nem fog tudni disztingválni.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a beszélt nyelv más, mint az írott nyelv. A beszélt nyelvben használunk hangsúlyokat, szüneteket, mimikát, gesztusokat, amelyekkel mind-mind jelezni tudjuk, hogy a mondanivalónkkal éppen pontosan mit is akarunk kifejezni. Írásban ezekre a jelzésekre nincs lehetőségünk, pontosabban: éppen ezeket helyettesítik az írásjelek, adott esetben pedig a nagy kezdőbetűk. Beszéd és írás. Valahol egy, mégis két külön dolog.

Ha a gyerekek (/felnőttek) nem tanulnak meg helyesen szövegeket értelmezni (mind a befogadói, mind a produktív oldalon), ne csodálkozzanak, ha nem értik meg a legegyszeerűbb utasításokat sem, vagy ők maguk sem tudják elmondani, hogy mit is akarnak. Aztán lehet dühöngeni... 

Most eszembe jut, hogy a nagymamám néha mondogatta: "Idesanyám, én nem ilyen lovat akartam!"

(Az Integratív Diszlexia-terápiában igenis adunk a nagy kezdőbetűkre és a központozásra is. Mind a betűbalettben, minde a tízujjas gépírás tanulásakor.)