Hogyan előzhetjük meg, vagy hogyan kezelhetjük a tanulási nehézségeket - tudatos nyelvhasználattal?

Amikor megszületik a csecsemő, gyakorlatilag néhány napos korától kezdve tanulja a társalgást. Azokból a mintákból, amelyeket a felnőttek, különösen az édesanyja szolgáltat számára. Beszél hozzá, sok-sok testi jelzését (később gügyögését-gagyogását is) társalgásba szervezi: kérdéseket tesz fel a babának, melyeket aztán saját maga válaszol meg a kicsi helyett. Igen! A társas interakciók kialakításának és fenntartásának a készségét ilyenkor kezdjük el tanulni! Szükség lesz majd erre a készségünkre a tanuláskor? Hogyne! Pl. tudnunk kell majd jól kérdezni, adott esetben a megfelelő kérdéseket feltenni, egy problémát több nézőpontból is megvizsgálni...

A beszélgetés fontossága később sem szűnik meg. És itt a személyes jelenléttel támogatott beszélgetéseken van a hangsúly, ugyanis a képernyőről kapott beszédminta csak hang- és képanyag, de nem tanulunk belőle kölcsönösséget, hiszen nincs módunk a visszakérdezésre vagy egy-egy probléma megvitatására, nem is beszélve az érzelmek feldolgozásáról... Talán nem is hinnénk, hogy még a nagyobb gyerekeknek is mekkora igényük van a beszélgetésre! Látom ezt azokon a kisiskolás és felső tagozatos, gimnazista gyerekeken, akikkel az Integratív Diszlexia-terápiában foglalkozom. Csak sajnos gyakran azt is látom, hogy mondanivalójuk kifejezéséhez nem áll rendelkezésükre megfelelő, választékos szókincs, és igen nehezen tudják magukat kifejezni. Szókincsünk is a környezetünkkel folytatott beszélgetések segítségével bővül. Ahogy az egyre bonyolultabb nyelvtani szerkezetekkel való találkozásunk a gondolkodásunkon hagy majd nyomot: minél összetettebb ugyanis egy nyelv szerkezete (és a magyar nyelvé meghiszem azt!), annál összetettebben, árnyaltabban tud a használója gondolkodni is a világ dolgairól!

Lényeges továbbá a mozgásnak is teret adni a beszélgetés mellett. A kicsiknek jöhetnek a mozgásos mondókák (Gyí, te paci...), de a nagyobb gyerekeknek is sokkal több mozgástérre lenne szükségük a hatékonyabb tanuláshoz! Gerriet Eckloff szerint a mozgással egybekötött tanulás 10-12 éves kor körül hozza a legintenzívebb eredményeket: érdemes tehát az olvasás- és írástanulást mozgásos, főleg nagymozgásos feladatokkal megtámogatni, amennyiben azok elsajátítása nehézségekbe ütközik.

Fontos még szót ejteni az alvásról is - aminek ugyan látszólag nincs köze a nyelvhasználathoz és a tanuláshoz, de csak látszólag. Ugyanis a napközben tanult új ismeretek alvás közben épülnek be a hosszú távú memóriánkba! Az óvodásoknak napi 10-12 óra alvásra lenne szükségük, az iskolásoknak is 9-10 órára. Ne csodálkozzunk, ha az előző nap még hibátlanul felmondott vers, vagy az újonnan megtanult idegen szavak másnap már nem jutnak eszébe a gyermeknek, ha az agyuk nem kapja meg a megfelelő időt az ismeretek beépítéséhez és a regenerálódáshoz...

Összegezve: hogyan segíthetünk?

Két korosztálynak adnék egy-egy tippet, jó gyakorlatot: az óvodásoknak és a kisiskolásoknak.

Óvodás gyermekekkel hasznos, ha már a reggeli készülődéstől kezdve beszéddel, beszélgetéssel kísérjük a napi történéseket, illetőleg a napi program megszervezését. Amikor indulunk az óvodába, elmondjuk, hogy először megesszük a reggelinket, utána felöltözünk szépen, és amikor a kis- meg a nagymutató ide meg oda ér..., akkor húzzuk a cipőt is, mert indulni kell az oviba. (Miközben valamit csinálunk, azt is beszéddel kísérjük: Hű, de finom ez a kakaó! Nézd, a nagyi figurákat sütött: te milyen formájút eszel? ...) Útközben aztán megbeszéljük, hogy ha majd az óvodában ezt meg azt csináltatok, jövök érted, és délután ide meg oda megyünk, vele és vele fogunk találkozni... stb. A gyermeknek mindez kereteket ad, amelyek között biztonságban érezheti magát. Többek között fejlődik a szeriális, azaz a sorozatészlelése (ez később majd az olvasás- és írástanulásnál is fontos részképesség lesz!). 

A kisiskolás gyerekeknél fontos lenne arra odafigyelni, hogy 20 percnél tovább ne időzzenek semmiféle "kütyü" előtt. 20 perc után ugyanis - a neurológiai kutatások szerint - elvész az időérzékünk (a gyerek nem érzi, ha éhes, pisilni kell... stb., és jönnek a még durvább, addiktív reakciók). Tehát: 20 perc képernyő után mindenképp 20 perc mozgás, majd 20 perc élő, eleven személyes kontaktussal történő beszélgetés! (Napi 1 óránál több képernyőidő alsó tagozatban a 20 percekből összeadva se legyen!) A tanulást is praktikus lehet mozgástevékenységgel összekötni: nem kell nagy dolgokra gondolni, elég, ha elmegyünk sétálni és séta közben beszélgetünk a tananyagról - sokkal könnyebben rögzül és mélyebben beépül! ;)

A magyar nyelv csodálatosan gazdag: gazdag morfológiájú, ezáltal mi, magyarok sokkal árnyaltabban tudjuk vele kifejezni a gondolatainkat és érzéseinket. Aki pedig összetettebb szerkezetekkel beszél, összetettebben is fog tudni gondolkodni.