Évzáró gondolatok
2022. június 17-én megtartottuk az alsó tagozatos csoportjaim évzáró bemutatóját, és ezzel kétségtelenül kezdetét vette a nyári szünet az integratív diszlexia-terápiában is. Ebben a különleges kis műsorban a kicsik számot adhattak arról, mennyit fejlődtek azok a részképességeik, amelyek az olvasás és írás elsajátításához, illetőleg későbbi készségszintű használatához elengedhetetlenül szükségesek. A fókuszban a fonológiai tudatosság, továbbá a fejlődési sorrendben még azt is megelőző testtudatosság, mozgáskoordináció és mozgásészlelés állt. Először azt a történetet meséltük el, amelyben hétről hétre kalandoztunk az elmúlt tanév során: Betűbirodalom balettozó betűit ismertették meg a gyerekek a nézőközönséggel. Ebbe a történetbe pedig egy másik történet ágyazódott, hiszen ezek a betűlakók a Betűpalota kerti színpadán A hattyúk tavát is eltáncolták a maguk különleges "nyelvén", Betűbirodalom titokzatos uralkodójának örömére. Végre ennek a bizonyos titokzatos uralkodónak a kiléte is lelepleződött... 😉
Nagyon büszke vagyok a kis csemetéimre. Mindegyikük nagyot lépett előre, amit a beszédészlelési és olvasástesztjeik is bizonyítanak.
Azon gondolkodtam el, mennyi megható pillanatot élhettem át velük a közös munkánk során. Megosztok belőlük egy csokorral:
Sikerült egy kisfiúból is előcsalogatni a herceget - fehér ló helyett fehér balettcipőben. Annak ellenére, hogy az első találkozás után közölte: őrá aztán semmiféle maskarát ne aggassanak..., odáig "fajult a dolog", hogy saját magának készíttetett hercegi koronát az anyukájával az évzáró fellépésünkre! Elképesztően klassz csapattag lett belőle a balettozó betűk kis világában.
Az a kislány, aki erős szorongásokkal érkezett hozzám, végül maga találta ki az év végén, hogy lépjünk fel az évzáró műsorunkkal igazi színpadon is! Hát nekem természetesen több se kellett: az eget is lehoztam volna neki(k) ezért, nemhogy egy színpadot. 😊
Dolgoztam egy 6 éves (nagycsoportos) szelektív mutista kis tündérrel. Akiről kiderült, hogy nem akármilyen balett-tehetség... Ráadásul nemcsak tehetséges, de nagyon meg is tetszett neki a dolog, olyannyira, hogy az én foglalkozásaimmal párhuzamosan már balettiskolába is jár. Mielőtt azonban ezek a nagy felismerések és csatlakozások megestek volna, a balettozó betűkkel már néha-néha, nagyon halkan ugyan, de kiejtette a betűk hangjait is. Nem beszéd ez még az idegenek előtt, de már hang! El nem tudom mondani, milyen érzés ezeket a pillanatokat átélni...
Megtanítottam egy súlyos ADHD-s és egyben súlyos diszgráfiás középiskolás lányt az elektronikus írástechnikára. Egy olyan lány, aki egyáltalán nem tudott írni (így nem tudott jegyzetelni az iskolában), most tíz ujjal, vakon leír a számítógép billentyűzetén bármilyen szöveget, ami vissza is olvasható. Az utolsó foglalkozásunkra készítettem számára egy gyűrűt a Ctrl gomb felhasználásával: mondván, nehéz helyzetekben legyen vele a kontroll. Megkönnyeztük.
Elvállaltam - szintén még szeptemberben - egy 8 éves kis minimanó elektronikus írástechnikára történő tanítását. Nem kicsit frászoltam az egésztől, azt hittem, a lehetetlent súrolom - és nem, ez a kislány történelmet írt, olyan gyönyörűen gépel (természetesen szintén tíz ujjal és vakon), hogy káprázatos.
A nagyok gyűrűt vagy kulcstartót kaptak, a kicsik könyvjelzőt, amelyen a saját keresztnevük balettgyakorlata látható. Illetve minden tanulómnak írtam egy levelet, amelyben elmeséltem, milyennek láttam őket az első találkozásunkkor, aztán hogyan éltem meg a közös munkánkat, ki miben haladt ügyesen előre.
Felemlegethetnék még itt ezt-azt, de nem akarom hosszúra nyújtani. Illetve azt kívánom magamnak: jusson az ilyen és hasonló példákból a következő tanév(ek)re is!
Szeretettel gratulálok minden növendékemnek az elért eredményeihez, és további sok sikert kívánok nekik az életben! Augusztus közepétől pedig izgatottan várom az új csoportokba történő új jelentkezéseket. 💜